Rohangálás, miegymás

A mai délelőtt azzal telt, hogy rohangáltam. Mert miért is ne! Olyan jó, amikor az ember egy délelőttöt azzal tölt el, hogy csekkeket fizet be (persze nem egyszerre, hanem legalább 3 menetben 🙂 ), aztán nyomtatványokat tölt ki, aztán fényképezkedik, aztán megint töltöget… Szóval jó, és kész! (Megj: hogy a francba van az, hogy rögtön zuhanyzás után folyamatosan kutyaszőrt kaparok a billentyűzetről? Nem is simogattam őket! Belegondolni sem merek, mennyit ehetek meg napközben!)

Szóval kellemes napom volt, és persze megint nem volt semmire időm. Apropó: a következő párhuzamos prog vizsgára való jelentkezésről csak 10 perccel maradtam le; éljen az informatika fejlődése, és a Neptun.NET!

No szóval emberek! Ezt a postot most pillanatnyilag egy laptopra frissen varázsolt gentoo alól írom. Még egy csomó dolog nem működik benne, (pl: zd1211-firmware telepítése után csontra fagyott az iwlist scan parancs hatására, de nem gáz.) ezért biztos, ami biztos, a GRUB-ban bent van a Debian, és ott is marad, amíg kész nem leszek. Kernel konfigot összerakni még mindig nem mertem (igen, genkernellel megyek, mert megérdemlem!) de majd eljön annak is az ideje. Egyszer már csináltam olyat, de nem sült el jó, mert olyan lett a monitor, mint a polóm*. Szóval akkor gondoltam még egy kicsit gyúrunk, vazze!

Lássuk, mi történt még: Ahh, Dávidnak nem vittem vissza a DVD-RW-jét, pedig két napja igértem… Ehh – csinálnom kéne már valamit. MZ/X! Jelkezz! Kapcs ford! Időkibővítő! Nyitom az ablakot! Megbeszéltük?

Szóval folyik a kis életem, Ivó meg hevesen anyázik, mert bár nem fizetett semmit, ennek ellenére mégsem csináltam meg a híroldaljukat, hogy tudjon frissíteni önmaga, és ne az uncsitesóját kelljen cseszegetnie, ha új hír van a zenekar házatáján – mondjuk koncert.

* Nem, nem írtam el! Valóban poló. Tomcat-től. Fekete alapon fehér betűk.