Magánbiztosító

Nem szeretem, hogy krokodilkönnyeket hullatnak azért az egészségügyért, ami rosszabb helyzetben már akkor sem lehetne, ha amerikai stílusú biztosító-rendszer lenne!

Mondok egy példát: Én soha nem járok orvoshoz a fogászatot leszámítva. Azt viszont maszeknél! Ha a fogdokink szerződést kötne valamelyik biztosítóval, akkor az nekem jó, hiszen ugyanannyi járulékot fizetek, még maszek ellátást is kapok, és ezt még a biztosító is állja! A sok hülye fasz meg azon siránkozik, hogy “jajj-jajj az egészségügy nem üzlet…” Nem, a faszt nem! Az egészségügy – mint minden szolgáltató ipar, ahol fizetésért dolgoznak az emberek – igen is üzlet! Ha majd a gyógyítást Teréz anyák, és angyalok kara végzi, akkor mondhatják ezt!

Egy anyajegy-eltávolító műtétre hat hetet kell várni, és az aszisztens egy sonkás szendvics két fele között jegyez elő. És ha rákos vagyok? Szopjam le? Momentán nincs pénzem maszekra, de ha a biztosítóm szerződésben lenne eggyel, egy délután alatt letudnám!

Utálom a demagóg újságírókat! Az a baj, hogy ilyenek határozzák meg a közbeszédet, mint Magyar Nemzet, Népszabadság, 168 óra, stb. A sok hülye meg elhiszi!

One Response to Magánbiztosító

  1. egészségbiztosítót kerestem és gerzsonka-t találtam. ez még oké. de hogy még cyborg name generátort is?? oh jee:) beírtam különböző neveket és dőltem lefelé a székről. asszem fáj a rekeszizmom. megyek is vissza tanulni, kedden nummat vizsga. hogy jön az egészségbiztosító a nummatvizsgához? ahaa.. jó kérdés:)

Comments are closed.