Nem érti senki, és Te sem tudod,
Hogy halálra ítélt vágyakat húzok
Magam után, de már alig bírom,
És várom, hogy vegye már valaki észre, hogy sírok
És csak kezeket látok – furcsa magasban
Kiálltanék: nem így akartam
És nem tudom, hogy miért vagyok itt
Én akartam, vagy valami erre vitt?Akartam, mert akarni kell!
Aki megszületett, az többé nem felel
Magáért, mert az öntudat gagyog
És súgja a jelet, hogy íme én vagyok
Az, aki mindent csak szépen tehet
És tetteimért már nem felelhetek
Megszült a világ, hogy sorsom is legyen,
De eltékozoltam az összes életem…Nem érti senki, és Te sem tudod,
Hogy mitől félek, miért hallgatok
Arról, amit mondani kell,
Amit helyettem senki nem mondhat el…
Ajándék volt minden perc. Soha nem feledem.
Meg kell barátkoznod vele, hogy egy életre az álmaim részévé váltál. Tökéletes vagy. Persze, demagóg, senki sem tökéletes. Ez így igaz. Te sem vagy az, és én sem. Ám az ember akkor lát tökéletesnek valakit, ha nem csak a szépségét, de a hibáit is őszintén szeretni tudja. Azok az érzések, amik bennem munkálkodnak, azok az álmok, amik minden éjjel eljönnek… Lehet, hogy eszelős vagyok. Meglehet. Ám nem zaklatlak. Nem is foglak soha zaklatni!
Azt azonban tudnod kell, hogy mindig Te leszel számomra az, aki elhozta a megváltást. Azokra a rövid percekre hittem valamiben. Őszintén hittem benne, hogy érek valamit emberként, barátként, what ever. (Van, amit csak angolul tud mondani már az ember. Szakmai ártalom… :))
Őszintén boldog vagyok, hogy megtaláltad azt, aki vigyáz rád, és szeret. Őszintén örülök!
Talán egyszer nekem is sikerül. Bár a hitem egyre kevesebb…
Ebben a kegyetlen, sodró világban egy olyan csillag voltál az életemben, amit soha nem feledek. Soha.
Én mindig szeretni foglak. És hogy miért nem hiszem, hogy valaha lesz komoly kapcsolatom? Mert ha sikerülne is valakivel, mindig hozzád fogom hasonlítani. És minden egyes apróságnál az lesz az első gondolatom, hogy lehetetne másképp is.
Ne legyen igazam.
Minden kincsek közül, ami az életben elveszett, a Te elvesztésed fájt a legjobban. Az a seb mindig ott lesz, és ismerem magam, vagyok annyira elvetemült, hogy le fogom kaparni a heget minden egyes nap, a végtelenségig, vagy egészen addig, míg meg nem szűnök létezni…
