Régen meg nem ettem volna, még a szagától is irtóztam… Nem tudom, mi történt, és mikor, de ma pedig már a kifejezetten csípőset is kiskanállal szoktam nyalakodni. 😛 A szendvicsemre például olyan sokat tettem, hogy a kifejezetten edzett Tomi azt hitte, rosszul lesz. Na jó, költői túlzás, de azért mondhatjuk, hogy a vaj, és a torma költői egyensúlyban helyezkedtek el mennyiséget tekintve a kenyéren.
Azt hiszem, a tormával való összebarátkozásom nagyjából egybeesik a sör, és az erőspaprika szeretetének kialakulásával. Kábé hét éve.
