Khm… Mit is mondtam?

Ötödik lehetőség – minimálbéres bejelentés

A magán-nyugdíjpénztári tagság fenntartása azoknak is megérheti, akik saját maguk állapítják meg a bérüket, vagyis jellemzően cégvezetők (mint tudjuk, nem csak ők – a szerk). Megteheti ugyanis, hogy magát minimálbérre jelenti be, ez után fizeti meg a járulékokat, miközben a bérköltségen megspórolt összeget önkéntes pénztárban vagy más megtakarítási formában befekteti.

Ezzel a megoldással a magánnyugdíjpénztárban maradás előnye az, hogy megmarad az eddig felhalmozott vagyon, miközben az eddig magas (saját megállapítású) fizetés utáni 24 százalékos járulékból minimálbér utáni járulék lesz. Például, ha egy cégvezető eddig 400 000 forintra jelentette be magát (van ilyen? :-O – szerk), akkor 96 000 forint munkáltatói járulékot fizetett az államnak, a jövő évi 78 000 forintos minimálbér után azonban már csak 18 720 forintot fog. A különbözetet pedig valamely tartós megtakarítási formaként, vagyis adómentesen fektetheti be nyugdíjas éveire.

Tags:

One Response to Khm… Mit is mondtam?

  1. Pszt! says:

    Pont ilyesmiben gondolkozom én is, bár alkalmazott vagyok, teljes bérre bejelentve. A válság csillapodtával a cégnél ahol dolgozom, megjelentek a különféle munkaerő kölcsönzők által hozott emberkék. Ugyanazt csinálják, mint én, csak kétszer annyi nettóért (minimálbér+a többi zsebbe). Úgy néz ki, hogy felmondok a cégnél, átmegyek egy kft-hez és belesz.rok a viktor zsebébe.

Comments are closed.