Gyurcsány

Ahogy írták egy fórumon:
“Azután kirohant a kamerák elé a színes mappáival és elmondta, hogy hasít a gazdaság, jönnek a szuper reformok és minden a legnagyobb rendben”

Én teljesen úgy emlékszem rá, hogy ez a választási kampány során volt, ami persze nem csökkenti a bűnt, csak pontosítás végett érdemes megjegyezni.

A választási győzelem éjszakáján már az arcán volt, hogy na most akkor itt nem lehet teketóriázni, és tényleg neki is látott volna a dolgoknak. Emlékszünk a visszafogott “Győztünk.” mondatra? Aznap éjjel nem a reflektoros villogós győzelmi mámoros Gyurcsány volt ott, én tisztán emlékszem. Gyakorlatilag akkor is elmondta aznap éjjel az őszödi beszédet, csak nem volt benne az “elkúrtuk” szó – minden más igen.

Akkoriban mindenki, aki kicsit is tudta, milyen tervei vannak, majdnem teljesen biztos volt benne, hogy hajlandó az őszi önkormányzati választást beáldozni a cselekvés érdekében, és hajlandó is lett volna. De mire az érdemi munka elindult volna, és látszott volna, milyen jövőképe van a miniszterelnöknek, Orbánék bedobtak a médiának egy szerkesztett anyagot, ami kb csak teljesen az ellenkezőjét érzékeltette annak, amit Gyurcsány őszödön valóban mondott.

Innentől fogva a szakmaiságnak még a látszata sem folyhatott a politikában.

Tényleg nem védeni akarom Gyurcsányt, de ha a “3 igenes önsorsrontóra”, vagy a többi folyamatos hisztire visszagondolok, egyszerűen nem érzem, nem tudom azt érezni, hogy ő tette tönkre a dolgokat. Mert ő akármit is próbált, a gerjesztett hiszti túlnőtt rajta.

Egy valamiben egészen biztos vagyok: Gyurcsányt egyedül felelőssé tenni a 2006-2010 közötti gazdasági helyzet alakulásáért felelőtlen, és ostoba dolog. Mert nem ő mozgatta a szálakat. Éppen az volt a gond, hogy nem volt elég erős kezű, hogy ő mozgassa.

Tags: , , ,