Posts Tagged ‘érdekes’

IRL-SPAM

2011. 02. 04.

Van egy téma, ami időről időre elgondolkoztat, és a napokban olvasva a Sao Paolo-i helyzetet ismét szöget ütött a fejemben.

Van ugye ez a kéretlen reklám-levél dolog. Ha az elektronikus postaládámba egy olyan hírlevél érkezik, amire én nem iratkoztam fel, az SPAM-nek, azaz kéretlen reklámnak minősül, és kereszteshadjáratot folytatnak ellene. Az egyszerű prózai oka ennek az, hogy a mail forgalom jelentős százalékát ilyen levelek teszik ki, és ezzel jelentős felesleges terhelést okoznak a levelező kiszolgálóknak. Tekintve, hogy a megnövekedett termelés megnövekedett áramfogyasztást is nyilvánvalóan közvetve okoz ezeknél, már beszélhetünk az erőforrások pazarlásáról. Persze csak addig, amíg a magfúziós erőművek el nem terjednek. Ezekre egyébként kezdeményezések már léteznek, és éveken belül beindítják az elsőt, amely már több energiát termel majd, mint amennyit felhasznál; csak hogy ne legyen meglepetés: Franciaország, és Svájc határán valahol. Nem. Nem a CERN területén. 🙂

Szóval oké, azért, mert megawattokban mérhető plusz fogyasztást okoznak a mailszervereknek, háborút kell folytatni az internetes levélszemét miatt. De hadd tegyek fel egy kérdést:

Ha naponta 20 dkg papírhulladékot bányászok ki a postaládámból, amit meg sem nézek, csak dobok a gyűjtődobozba, akkor hány fa pusztulhatott el feleslegesen, ha ez csak én vagyok, csak egyetlen picike ember a kétmilliós nagyvárosban?

És vajon van annyira hatékony ez a hirdetési mód, hogy megéri ennyi energiát beleölni?

Vajon a közösségi média korában, amikor a google személyre szólóan adja ki keresési eredmények alapján a téged biztosan érdeklő hirdetéseket, mikor érjük el azt a szintet, hogy a postaládában landoló kéretlen reklám-levélért feljelentést lehet majd tenni az NMHH-nál?

Tudom, hogy az internet lefedettsége nem száz százalékos. Tudom, hogy egyesek örömmel teszik el a spar katalógust, hogy kibányásszák, melyik felvágott akciós. Ettől függetlenül szerintem ez még ugyanúgy kéretlen reklámlevél. Nem lenne egyszerűbb a Metro áruházak mintájára a hirlevélre feliratkozóknak célzottan kézbesíteni? Tudom, hogy talán egy icipicit drágább lenne egyénekre lebontva. De célzott lenne. Nekem pedig nem kellene félnem, hogy valami fontos levelet hajítok bele a kartondobozba, amikor ürítem a ládámat.

Gyurcsány

2011. 02. 03.

Ahogy írták egy fórumon:
“Azután kirohant a kamerák elé a színes mappáival és elmondta, hogy hasít a gazdaság, jönnek a szuper reformok és minden a legnagyobb rendben”

Én teljesen úgy emlékszem rá, hogy ez a választási kampány során volt, ami persze nem csökkenti a bűnt, csak pontosítás végett érdemes megjegyezni.

A választási győzelem éjszakáján már az arcán volt, hogy na most akkor itt nem lehet teketóriázni, és tényleg neki is látott volna a dolgoknak. Emlékszünk a visszafogott “Győztünk.” mondatra? Aznap éjjel nem a reflektoros villogós győzelmi mámoros Gyurcsány volt ott, én tisztán emlékszem. Gyakorlatilag akkor is elmondta aznap éjjel az őszödi beszédet, csak nem volt benne az “elkúrtuk” szó – minden más igen.

Akkoriban mindenki, aki kicsit is tudta, milyen tervei vannak, majdnem teljesen biztos volt benne, hogy hajlandó az őszi önkormányzati választást beáldozni a cselekvés érdekében, és hajlandó is lett volna. De mire az érdemi munka elindult volna, és látszott volna, milyen jövőképe van a miniszterelnöknek, Orbánék bedobtak a médiának egy szerkesztett anyagot, ami kb csak teljesen az ellenkezőjét érzékeltette annak, amit Gyurcsány őszödön valóban mondott.

Innentől fogva a szakmaiságnak még a látszata sem folyhatott a politikában.

Tényleg nem védeni akarom Gyurcsányt, de ha a “3 igenes önsorsrontóra”, vagy a többi folyamatos hisztire visszagondolok, egyszerűen nem érzem, nem tudom azt érezni, hogy ő tette tönkre a dolgokat. Mert ő akármit is próbált, a gerjesztett hiszti túlnőtt rajta.

Egy valamiben egészen biztos vagyok: Gyurcsányt egyedül felelőssé tenni a 2006-2010 közötti gazdasági helyzet alakulásáért felelőtlen, és ostoba dolog. Mert nem ő mozgatta a szálakat. Éppen az volt a gond, hogy nem volt elég erős kezű, hogy ő mozgassa.

Azt mondja Rákay Zsilip

2011. 01. 10.

… hogy ő az m1 vezetőjeként nyíltan vállalja párt-szimpátiáját, de ez sokkal jobb, mintha titokban tartaná, és csak következtetni lehetne rá.

Ezzel szemben a tény az

… hogy egy sport-riportert eltiltanak a szakmájától, hogy ha egy mérkőzést elfogultan közvetít, és akár csak egy kicsit is ki lehet következtetni, hogy melyik csapatnak szurkol. Az a baromi nagy rákfenéje ennek a politikai újságírásnak nevezett szutyoknak kicsiny hazánkban, hogy a magukat újságírónak nevező lényezetek a legkisebb mértékben sem tudják, és nem is akarják magukat függetleníteni párt-szimpátiájuktól. Ennek következménye, hogy számukra fontos politikai hazugságokat értékeket képviselő embereknek alákérdeznek, és vigyáznak, hogy az igazságra még csak véletlenül se derüljön fény, egy politikai ellenlábasba viszont még akkor is belekötnek, ha az az igazat, csakis az igazat, és a színtiszta igazat állítja.

Halleluja

2011. 01. 06.

[youtube=http://www.youtube.com/watch?v=yVXXTy8d8HM]

Tavaly csak egy koncertre sikerült eljutnom, de az legalább Quimby volt. 🙂 Idén egy kicsit aktívabb leszek. Ehhez persze hozzájárul az is, hogy nem kell esküvőre feszítetten spórolni. Legyen már tavasz!

[youtube=http://www.youtube.com/watch?v=ozOeu19frGY]

Rájöttem

2011. 01. 05.

Halljuk itt folyamatosan a híreket, hogy Európa egyre kétségbeesettebb a honi média helyzete miatt, ostorozzák a törvényt, elmondják a véleményüket, közlik, hogy szar az egész, ahogy van. Egy mai nyilatkozat viszont megmutatta, miről is van szó!

A médiatörvényt ugyanis mára végül lefordították!

Hát persze!

Ez minden probléma gyökerének alfája, és omegája. Ezért szidalmazták folyamatosan. Ezért ostorozták Viktor bátyót. Ezért hasonlítgatták Lukasenkóhoz. Ezek a szerencsétlen európai politikusok eddig kénytelenek voltak magyarul olvasni a törvényt. De majd most! Most majd ők is meglátják, hogy alaptalanok voltak a félelmeik.

Persze az már megint valami komcsi porhintés lehet, hogy kihagytak paragrafusokat a törvényből. Az ügyet felfedező [origo] a té-csoport tagja, és mint olyan, német, ergo csakis a Merkel-féle kommenista (sic!) hazugságokat görgeti tovább maga előtt, amelyek majd a végén kártyavárként fognak a fejére omlani.

A mi tiszta vezérünk pedig majd bebizonyítja, hogy tovább nőtt a szabadság, amikor az ilyen tilosban járó rádiók eltűnnek a színről.

Óóó, bárcsak már eljönne az az idő!

Vendégoldal

2010. 12. 16.

Most hallom, hogy az igazságszolgáltatás lecsapott arra a szerencsétlen diszpécserre, aki a vörös iszapkatasztrófa éjszakáján szolgálatban volt, mert nem értesítette (az ilyenkor érvényes protokoll szerint) az illetékes katasztrófaelhárítási szerveket. Na most, a gátszakadás a déli órákban következett be. Az éjszakai műszak este tíztől reggel hatig tart… Elképzelem a szerencsétlen diszpécsert, aki a katasztrófa éjszakáján szolgálatba ment. Feje fölött helikopterek köröztek, mellette mentőautók és tűzoltók száguldoztak, nehéz teherautók hordták a gátszakadáshoz a tömítőanyagot, egy méhkas volt az egész környék, a hírközlő szervek szakadatlanul ontották a friss katasztrófajelentéseket, ő pedig beült a diszpécseri székbe és nem szólt senkinek. Hátha még el lehet titkolni az egészet… Remélem jól megbüntetik!

via @facebook

Arra az esetre, ha esetleg levennék

2010. 12. 11.
Remanufactured HP 300 – (CC640EE) Black

Remanufactured HP 300. Contains 8ml of high quality pigment ink and will print 380 … Do you know what? I really can’t be bothered with writing these description anymore, it’s a printer cartridge! What am I supposed to write really??? It’s a cartridge that prints ink on to paper, you could print some work stuff or a colouring in page for the kids that they’ll half do and then leave laying around on the floor or a poster of the horrible Jonas Bothers for your teen daughter hoping that she might stop listening to there pathetic attempt of music so much. There good quality cartridges I’ll admit that, every time I’ve sneakily took some home with me they’ve worked perfectly, but the thing that’s doing my head in now is writing about them day in and day out with the boss giving me an impossible deadline to finish them all by which means I can’t even sit at my desk pretending to work like I know most people do in this place. My advice to you is if you’ve got to this page then you probably need a cartridge, or you have a weird fetish for ink cartridges, either way it’s a ink cartridge, it works perfectly, so if you want one buy one, if you don’t then why havn’t you left this page allready?

Signed: The guy who writes the boring everyday mundane descriptions about printer cartridges everyday.

Javaslat @tölgy* felhasználónak

2010. 12. 02.

Kedves Tölgy!

Lenne egy konstruktív javaslatom. Szerintem adjunk választási lehetőséget a magyaroknak, hogy vagy belépnek az Állami Számlavezető Vállalatba, vagy nem. A karvalytőke által üzemeltetett bankokban maradókra vessünk ki 5 évre visszamenőleg 98%-os különadót forgalom (készpénz felvét, készpénz betét, és kamatok) alapján. Ezek után kezdjük azt kommunikálni, hogy lám, a bankokban nincsenek biztonságban a pénzek, de majd az Államnál.

Innentől fogva mindenki minden pénzét az államnak utalja, de mint tudjuk, ez nem államosítás, mert ott van a szabad választás a bankok irányába.

Egy csapásra megoldódna minden gond. A befolyó pénzekből nulláznánk az államadósságot. Innentől egy egyszerű nyomtatványon, melyet a regionális irodákban személyesen megjelenve lehet leadni, mindenki igényelhet készpénz-felvételt, melyet az állam 30 munkanapon belül köteles postai rózsaszín csekken kiutalni a részére.

Ez egy olyan problémát is megoldana, hogy nem lenne szükség adóbevallásra, mert az állam minden befizetésről, és pénzmozgásról tudna, és folyamatosan használhatná az emberek pénzét.

Na, jól hangzik? Tudom, hogy egy csomó dolgot még ki kell dolgozni, de majd a javaslat megszavazása után kidolgozzuk a részleteket. Ezzel pedig kiűzhetnénk az országból a komcsi bankokat (sic!), és brókereket.

Szerintem a 2/3-al ez simán megoldható lenne, és az ilyen Gyurcsány formák is könnyedén elnyerhetnék a büntetésüket, hiszen legfeljebb az állam visszadobja a készpénz-felvételi igénylésüket hibás nyomtatványra hivatkozva, de ezt csak zárt ajtók mögött titokban mondom, mert ha a komcsik megneszelnék, akkor biztos ezzel kampányolnának folyamatosan!

*Megalapozott gyanú alapján a tölgy nevű felhasználó megegyezik Tölgyessy Péter jogásszal, a fidesz párton kívüli támogatójával, aki 1992-ig az SZDSZ tagja volt, majd mint párt-független jelölt, a fidesz 1998-as, illetve 2002-es párt-listáján a parlamentben képviselői mandátumot szerzett.

Nyári / Téli

2010. 10. 27.

Indexen megjelent egy cikk: Mit nyerünk az óraátállítással? címmel. Ebben fejtegetik jól, hogy milyen fasza a nyári időszámítás, de olyan hülyék az emberek, hogy elképesztő!

Én megfordítanám egy kicsit a kérdést: mit nyerünk a téli időszámítással? Korábban van sötét, depressziósabbak az emberek. Ugye az, hogy reggel 6, 7, 8 magasságában kezd el világosodni, majdnem mindegy. Az viszont hogy mikor kezd sötétedni?

Feltenném a kérdést a nemgondolkodó tömegeknek: miért van szükség téli időszámításra? Mi lenne, ha egyszer megpróbálnánk télen is a nyári idősávban maradni? Értem én, hogy amikor kitalálták az órát, megfelelő volt az az időszámítás, de nem lenne itt az ideje egy naptár-reformnak? Csak egy kicsike változtatásnak. Mondjuk, hogy ne állítsuk téli időszámításra az órákat!

’56 margójára

2010. 10. 23.

Akartam írni valamit erről a szégyentelen napról, de időközben sikerült találnom egy bejegyzést, amit hálistennek nem egy agymosott idióta írt:

A kivájt szemű,megcsonkított nemi szervű,felkoncolt és elevenen megnyúzott, tizenhét éves,a távol-keletről idehurcolt,semmiről nem tudó szovjet kiskatona,akinek a fejéhez pisztolyt tartott a parancsnoka és aki,amikor beléptek a vagonok az országba,azt kérdezte,merre van a Nílus,mert azt gondolta,hogy az egyiptomi válságövezetbe vitték harcolni a Szovjetúnióért..
http://attila1969.wordpress.com/2010/10/23/56-margojara/

Ez volt 1956. Tetszik, vagy nem tetszik. Ez a nap az embertelenség “ünnepe“. Ezen a napon kötelesek vagyunk dicsőíteni azokat a bátor szabadságharcosokat, akik fegyvertelen civileket kínoztak, és öltek meg, aztán amikor az országot eredetileg elhagyni készülő orosz tankok Nyíregyházától visszafordultak, gyáván megfutamodtak.

Ünnepeljen ezen a napon, akinek két anyja van!

Ezen a napon gyászolni kell.

Gyászolni az emberi hülyeséget. A magyarok hülyeségét. Azt, hogy nem vagyunk képesek tanulni a múlt hibáiból, mert képtelenek vagyunk elismerni azokat. Ez átlag nagymagyarrr számára én most egy komcsi zsidó (sic!) leszek, mert kimondom:

1956 október 23. a magyar történelem, és az egész világ magyarságának szégyenletes, örökös mementója