Posts Tagged ‘kritika’

:D

2013. 10. 26.

mester.gif

Összefogás?

2013. 10. 24.

Mesterházy_Attila_2009-12-14Hehe. Hihi. HehehehuhahehehehháááÁÁÁHHÁHÁHÁÁÁÁÁ! 😀

Viktor marad!

Az első számú felelős, aki tegnap végérvényesen bizonyította teljes mértékű alkalmatlanságát persze hisztizik. Én kérek elnézést. Jéghegynek megyünk, és Atis tevékenyen részt vesz benne.

Én megértem a Viktort támogató lengyeleket. Egy Mesterházy mellé én se bírnám odatenni az ikszet. Akkor inkább betárazok löncshúsból.

A “forradalom” margójára

2013. 10. 23.

Sokan mondják, hogy 2014-től Orbán rendszere is egy szoba/fejezet lesz a Terror Házában. Én igazából erre csak azt tudom mondani, hogy egy nem megfélemlítésre, hanem valódi összefogásra, és nemzete előremozdítására épülő rendszernek nincs szüksége Terror Házra. Soha nem jártam ott bent, nem is akarok. Szerintem a Terror Házának a létezése, az az ocsmány pengefal önmagában bizonyítja, hogy Magyarország nem szabad, és esély sincs rá, hogy a közeli jövőben az legyen. Örülök, hogy ezt jelzi, és ott áll mementóként az Andrássy úton. Örömmel fogok mesélni a romjai felett az unokámnak arról a korról, amikor ostoba hisztis emberek döntötték el, hogy nekem miben kell hinnem, és ostoba hisztis emberek akarták kiverni egymás kezéből a pálcát, mert önmaguk ambíciója mindnek sokkal többet jelentett, mint a Nemzet előrelépése, és a közösségek összefogása.

Éppen ezért mindenki bocsásson meg nekem, de nem érzem úgy, hogy bármit is értelme lenne a mai napon ünnepelnem.

Azt pláne nem, hogy néhány vérgőzős köztörvényes bűnöző sorkatonákat és 18-20 éves kisrendőröket kezdett akasztani a belüknél fogva.

Éhezők Viadala

2013. 05. 17.

Megnéztem.

Hmmmmmmm.

Nekem a Battle Royal jobban tetszett. Még ott is érthetőbb volt a motiváció, és ott legalább nem szúrták ki az ember szemét egy nyilvánvaló csúnya gonosz bácsival. Végig azon gondolkoztam, mi vele az igazi probléma, nem az, hogy lassan indul, nem az, hogy rosszul lenne rendezve, fényképezve, vágva… Nem, ezekkel alapvetően nem volna baj. De a történet…

Egyszerűen képtelenség azonosulni a szereplőkkel. Egyszerűen érthetetlen, hogy az erőszak száműzését egy erőszakos média-eseménnyel pótolják, ahol kisiskolások gyilkolják egymást. Richard Bachman (Stephen King) menekülő emberével, és a Schwarzenegger féle újragondolással tudtam azonosulni. Értettem a karaktereket, értettem a motivációt, értettem, hogy a velejéig korrupt politikai rendszer egy cirkusszal kívánja elterelni a nép figyelmét a válságról. Értettem Bachman regényében is, hogy Ben Richards az éhhalál elől menekül ebbe az embertelen játékba.

Itt kisiskolások gyilkolják egymást, és az emberek… nem tudom. Mit is csinálnak, gondolnak, éreznek?

Az emberiség beteg, de ennyire azért nem!

A legnagyobb probléma ezzel a filmmel a beleélés lehetőségének hiánya volt. Kaptunk egy gonosz bácsit (Donald Sutherland) aki sanyargatja a népet, mert csak simán gonosz. Mit akar elérni vele, miért jó ez neki, és miért jó a rezsim fenntartóinak? Van egy ripacs riporter (Stanley Tucci – nem a legfényesebb szerep, nagyon kellhetett a pénz) kék hajjal, és idétlen vigyorral, valamint Hajdú Péternél is utálatosabb modorral. A média hatalma itt legkevésbé sem jön át. Nincsenek hisztérikus tömegek, akik tapsikolnak az antihősök sikerének. Nincs egyértelműen követhető vonala a tévé-műsornak, pedig egy valóságshow-nál legalább egy alapvető vonulat kellene.

Megy a műsor, és egyszercsak beszólnak, hogy “héhó, mostantól így csináljuk, és nem úgy” WTF???

Amikor Ben Richardsot leküldték az alagútba, mutattak egy rekonstruált “video” felvételt, amelyen az éhség-lázadás vérbefojtásáért teszik felelőssé. A média hatalma, a tömeg manipulálhatósága még most, hogy a film szerinti történet napjainkhoz képest 4 év múlva játszódik is, hihetővé, érezhetővé teszi.

Hányszor láttuk már, hogy történt valami szörnyűség, és a nép vért akart, felelősöket, aztán pedig amikor megneveztek valakit, akit lehetett azért gyűlölni, minden csatornán az folyt, hogy a tömeg könyörgött a “felelős” megbüntetéséért.

Még akkor is, ha eredetileg ártatlan volt, és a valódi felelős mondta ki az ítéletet a “bűnbak” fölött.

Ezért van az, hogy Schwarzenegger menekülése, még ha a ’80-as évek összes akció-kliséjét tartalmazza is, örök érvényű, időt álló alkotás.

Az Éhezők Viadala nem az.

Szerintem borzalmas film volt. Nem nézném meg újra, és a folytatásból köszönöm, nem kérek!

(Nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy azért van-e, mert nő írta a könyvet… És elnézést ezért, hogy így kitör belőlem, de szívesen olvasnék/látnék egy nő által írt JÓ politikai drámát. Van ilyen?)

Death Rally

2012. 08. 05.

Gyermekkorom egyik meghatározó játéka volt a Death Rally. Órákon át képes voltam nyomulni vele, minden egyes milliméterét megismertem a pályáknak, minden ellenfél nevét kívülről tudtam, és maga az eredeti verzió eddig tartja a leghosszabb ideig a gépemen tanyázó játékprogram személyes csúcsát. Hogy kifejezőbb legyek, a 99-es megjelenése után szinte azonnal elkezdtem játszani vele, és még két évvel ezelőtt is elő-elő vettem.

Ideje volt hát egy feldolgozásnak.

Amikor megláttam a “kölcsönzőben”, nem hittem a szememnek! Azonnal letöltöttem, és jó egy órát nyomultam is vele. Ismét visszatért az az érzés, ugyanaz a fejlesztgetési mánia, ugyanazok az impulzív, egy-másfél perces versenyek, csak még feljavított grafikával, és kibővített lehetőségekkel. Azt hiszem, nyugodt szívvel mondhatom, hogy egy álmom vált valóra, pláne ha hozzávesszük, hogy ezt is a Remedy csinálta, tehát tudták, hova kell nyúlni – ha az eredeti Broderbund banda összeállna, és felújítanák a Stunts-ot, talán akkor söpörne rajtam végig hasonló érzés. (Igen, tudom, hogy van Trackmania, de az valami más! Látszik, hogy az eredeti alkotóknak köze sincs hozzá, a DR pedig minden ízében az eredetit idézi fel!)

Persze eltávolításra került a felesleges toplista, a helyét valami laza képregényes sztori vette át, de egyáltalán nem bánom. Az említett képregényben feltűnő George Lucas-forma maffiózótól egyébként is leestem a székről nevetés közben.

Ilyen élmények után, és látva, hogy Steamen akciósan csak 7 euro volt, muszáj volt szülinapoznom egyet. Nem bántam meg! Első igazi vételem a Steamen egy sokszorosan megtérülő befektetés. Még akkor is, ha csak az emlékek felidézését számítjuk. A Portal ugye nem számít ide, mert azt ingyenesen kaparintottam meg valami akció keretein belül.

Évi 400 millió forint

2011. 06. 30.

Ezért vették vissza a “tisztaszoftvert” az egyetemistáktól. Ugye ez az a program, aminek következtében bármelyik egyetemi hallgató egy darab számítógépen legálisan használhatja a windowst. Ne menjünk most abba bele, hogy jajjistenem, termékfüggőség, meg ezért nem terjed a linugz, mert ez faszság! A játékok miatt a windows akkor is fenn lesz az egyetemisták gépén, ha alapértelmezetten ubuntu felhasználók.

Persze tudjuk, meg kell spórolni azt a 400 milliót, mert minden fillérre szükség van, válság van, Széll Kálmán terv, konvergenciaprogram, satöbbi. Egyébként is mindig az a vád éri a kormányzatot, hogy egy csomó pénzt dob ki felesleges dolgokra.

Közben plusz 35000 új kormányzati alkalmazott lesz. A meglévő 65000 mellé – ami már eleve nem kevés. Számoljunk: havi (nagyon alacsony) 100 ezer nettó bérrel, hogy még SEMMILYEN más juttatást nem vettek igénybe az új alkalmazottak, az havonta csak a nettó bérre, csak az új alkalmazottak 3,5 MILLIÁRD forint (évente 42 milliárd – szia Douglas :)). Olyan pozíciókra, amire valószínűleg igazából semmi szükség, csak jó elvtársak voltak, és kellett nekik a meló.

Vajon mennyibe került az M0 körül lecserélni az összes táblát, hogy Liszt Ferenc neve kint legyen?

Vajon mennyibe kerültek az új utcanév táblák?

Vajon mennyibe került az engesztelésül öntött Ronald Reagan szobor?

Vajon mennyibe kerültek a terrorelhárítók Q7-esei? És mennyibe is kerülnek az egyéb autók?

Vajon hány idióta vak ember van ebben a kurva országban?

Lézer

2011. 04. 04.

Én nagyon úgy látom, hogy egyeseknek a Lázárt érő kritikákig nem sikerült eljutniuk, mert nem arról van szó, amit a támogató réteg próbál harsogni. Nem az Audi a problémája, bár ennyi lenne az összes, összetennénk a két kezünket, hogy VÉÉGRE egy HOZZÁÉRTŐ politikus.

Lázárral az a baj, hogy továbbra is zászlóvivője egy olyan politikusi elitista viselkedésnek, amiből a magyar választónak nagyon elege van.

A lézerblokkolót a magyar jogszabályok elvileg nem nagyon szeretik, de ebben nálam okosabbaknak meghagyom a végső döntés jogát.

Az Audi-ügynél is az a gond, hogy egyrészt politikusi fizetésből igazán megtehetné, hogy példát mutat, és a fizetésén túl nem vesz fel plusz költségvetést a kocsira, másfelől ha tényleg a sebesség, és a biztonság a lényeg, akkor vannak sokkal olcsóbb, megbízhatóbb megoldások is. (Most ne beszéljünk arról, hogy a nálunk sokkal gazdagabb Svájcban csak a miniszterelnöknek jár szolgálati autó – hol is van az a szociális érzékenység, és példamutatás ilyenkor?)

Az alkotmánybíróság jogkörének szűkítése egy olyan 4 évnyi ellenzékiség után pedig kifejezetten finom hozzáállás – hogy párttársai nem küldték el az anyjába, az azt jelenti, hogy bizony a totális teljhatalom csak akkor megvetendő, ha nem mi birtokoljuk. Most álljunk meg egy pillanatra, és próbáljuk meg elképzelni, ha Gyurcsánynak teszem azt a lehetősége megvan, és a válasza a népszavazási aláírás-gyűjtő ívekre, hogy Szanyi Tibor útján bead egy tv-javaslatot, aminek értelmében a népszavazást akkor sem írhatják ki, ha azt az AB úgy ítéli meg, hogy ki kéne. Mekkora hiszti lett volna itt, nem?

A “szegényok annyit is érnek” beszédből is sikerült a legkevésbé vérlázító részt a köztudatban tartani, arról meg elfeledkeznek, hogy Janinak be nem vallott vagyona van svájci bankszámláján, és ezzel nem csak szimplán adócsaló, hanem ellenérdekelt is a deviza-hitelesekkel, neki ugyanis a magas árfolyam a megfelelő. Ha már alkotmányba kívánjuk iktatni a forintot, akkor illene politikusainknak is abban tartani a fizetését, nem? Esetleg bevallani azt nem szégyen ugye, ha már a kisvállalkozónak is kötelező, amibe majd’ belerokkan.

A legújabb húzása Lázárnak pedig végérvényesen letaszította őt a megbecsülést érdemlő politikusok listájáról, és valahol a kuruc.info szerkesztőinek mocskában sikerült landolnia.

Nem vitatom én el Lázártól a szakértelmet, de csak akkor teszek így, ha te sem vitatod el Kóka Jánostól! Mert kb. azonos kaliber a kettő. A különbség, hogy utóbbi néhány jól sikerült üzlettel, és ügyes politikai, illetve vállalkozói helyezkedéssel lett az, aki, míg a másik csak politikus volt egész életében.

Alaptörvény…

2011. 03. 28.

A fidesz (= Orbán Viktor?) nem szereti hallani az ő véleményével nem egyező megnyilvánulásokat. Ezért is nem kér az ellenzék véleményéből, mindössze csak kirakati bábunak kellenek, ez a napnál világosabb, senki ne próbálja bemesélni az ellenkezőjét! Igencsak elképzelhető, hogy az Alkotmány legitimációja még egy népszavazáson is megbukna, mert amilyen fércmunka, nem csak az MSZP támogatói mennének el nemmel szavazni, hanem nagyon sok jobbos ember is, ezzel pedig saját legitimációjukat kérdőjeleznék meg, és az ellenzéki hangok muníciót kapnának a támadásaikhoz.

Tehát az nyilvánvaló, hogy miért nem kívánják ilyen módon megerősíteni az alkotmányt, mert nem sikerülne. Az viszont teljes sötétség, hogy mi szükség egy új alkotmányra, ha az eddigi ’89-es is többé-kevésbé jól működött? És ha szükséges is, mire jó a szentkoronázósdi, ami csak egy szűk, 10%-os támogatottságú párt híveinek lételeme? Miért nem tanulmányozzák más, régebbi demokratikus berendezkedésű országok alkotmányát, ha valóban a demokrácia megerőpsítése a cél? Mi értelme eltávolodni az alkotmány teljes szövegében, és eszmerendszerében a köztársaság eszméjétől? Miért kell katonai berendezkedés felé eltolni az országot (lásd még polgári szolgálat hiánya). Miért kell alkotmányban rögzíteni szociális ellátórendszerek működését, amikor az nem oda való? Miért hagyják el a háború, és az erőszak tilalmát? Miért nem tiltják alkotmányosan a halálbüntetést? Miért kell a vármegyézés? Miért minősítik másodrendű állampolgárnak a gyermektelen párokat? Miért kell tiltani a gyógyászati célú őssejt kutatást?

Napestig sorolhatnám…

Ezekre a kérdésekre sajnos nincs pozitív válasz. Csak a kormányt feltétel nélkül ajnározó felesleges komcsizás, meg nemzetieskedés, ami ugyanaz az idióta játék, amiből állítólag a népnek 2006-ban elege lett.

Hát nem úgy néz ki.

Ha tényleg elege lett volna, akkor most a Kossuth tér úgy nézne ki, mint hétvégén Londonban a Hyde park. (Gyengébbek kedvéért: nem az oxford streetet feldúló punk csürhére gondolok, hanem a 250ezer(!) békés tiltakozóra)

Sajnos nagyon úgy tűnik, hogy a magyar nép egyetlen dolgot gyűlöl, de azt igaz őszinte tiszta szívéből: ha a vezetői igazat mondanak neki. Ezért tapsol most bőszen az alaptörvénybe iktatandó hazug, álszent, képmutató politikának. Hogy az igazmondás átka soha, még csak fél pillanatra se telepedhessen rá egyetlen magyar politikusra sem!

Dezsőnek meg kell halnia!

2011. 03. 12.

…a hatalom célja a hatalom maga
mindenkinek mást rejt a 101-es szoba…

[youtube=http://www.youtube.com/watch?v=VZW3m3ceVxc]

Úgy érztem, mintha a fejem egy faketrecben lenne, és egy patkány próbálná átrágni magát a véresre vert, fogatlanított arcom felé.

Nincs más ötletem. Bizony azt hiszem, ideológiailag nem vagyok elég fejlett. Mi más magyarázata lenne annak, hogy nem tudok kitörő örömmel lelkesedni az új, nemzetünket végérvényesen egységbe forrasztó, a kommunista multat lezáró (sic!) alkotmánynak.

… hiba vagy a mintán, egy selejtes darab,
hiába kértünk, hogy javítsd meg magad…

(tovább…)

Tékozló homár

2011. 02. 16.

Mert ugye azért semmi nem lehet felhőtlen. Most jutottunk el oda, hogy nyíltan is kimondjam, a Prémium Apartman (1139 Budapest, Országbíró út 44-46) nevű helyszínt nem ajánlom senkinek. Hogy miért? Szerintem az általam nekik írt levél, és az utána kifejtett reakció a napnál világosabban mutatja.

Tisztelt Igazgató Úr!
Engedje meg, hogy bemutatkozzam: G vagyok. November 20-án nekünk volt egy lakodalmunk az Önök intézményében. A nászútról hazatérve megbeszéltem a feleségemmel is a kialakult helyzetet, és a következő hozzáfűzni valónk lenne a történethez:
Szeretném tudatni Önnel, hogy az intézményt én nem fogom pozitív kritikával éltetni sehol! Nem fogom, mert csalódtam.
Csalódtam Önökben, mert keserű szájízzel kellett távoznom a rendezvényről. Hiába a kiváló ceremónia-mester, és hiába F odaadó, lelkes támogatása, ha az Önök szakácsa, és pincérei aljas módon megloptak minket. Igen, megloptak. Talán még emlékszik rá, hogy húgom, I sérelmezte a pezsgők árát, amelyet a pincér szó nélkül hozott ki, egyértelmű jelzéseket adva, hogy az benne van az árban, holott tisztában kellett lennie vele, hogy nincs, mivel a végösszeghez hozzáírta, amit mi a rákövetkező hétfőn ki is fizettünk. Ezzel persze kellemetlenséget okoztak nekünk, hiszen elültették a gyanakvás csíráját a családunkban. A gond azonban nem itt van, ugyanis a húgom csak a jéghegy csúcsát ismerte!
Beszéljünk azokról a süteményekről, amelyeket a rokonok hoztak, és amiket nem raktak ki az asztalokra! Körülbelül 20 kiló tortáról, és különféle süteményekről volt szó, amelyet az éjfél előtt távozó szakácsuk elzárt előlünk, és így a lakodalom egyik legfontosabb hagyományát, a sütemény-osztást a távozó vendégeknek nem tudtuk gyakorolni! Mindezek után a szakács másnap délig nem volt hajlandó megjelenni – kihasználva, hogy F aznap nem volt elérhető – holott a munkaideje, mint azt megtudtuk, hivatalosan reggel 10 órától volt! Érdekes módon amikor anyósom kettő darab tortát tételesen megnevezett, azok előkerültek érintetlenül. Az esküvői torta sajnos hasonló képpen járt. A szemünk láttára tolták ki a teremből a mindössze félig felvágott tortát amiből mi később már egyetlen szeletet sem láttunk, annak ellenére, hogy minden vendég távozásánál végig jelen voltunk.
Amikor vasárnap délután a szüleim visszamentek a torta-állványért, melyet a készítő cukrászdának általában illik visszaszolgáltatni, körülbelül 20 percig váratták őket – az előzmények ismeretében sajnos nem tudok másra gondolni, csak arra, hogy ennyi időt vett igénybe a torta szakszerű eltávolítása az állványról.
Éppen ezért azt nem fogadom el magyarázatként, hogy a tortákat kiosztották, mert ha Önnek ezt mondták, az – sajnos azt kell mondjam – vagy szemenszedett hazugság, vagy féligazság, mivel a kiosztásra csak a személyzet körében került sor! Egyedül egy vendég kapott tortát, ő is azért, mert a korai távozása miatt Én személyesen felügyeltem a konyha bejáratánál, még éjfél előtt, hogy megkapja azt. A többieknek csak a szabadkozás jutott.
Rendkívüli módon örülök, hogy Önök számára egy körülbelül 3000 forintot érő “ingyen” vacsora megfelelő kárpótlásnak tűnik a 16000 forint értékű pezsgők, és a bennünk maradt tüske eltüntetésére, ez azonban számunkra mindössze azt jelenti, hogy Önök nem értették meg, hogy mi a volt a legfőbb problémánk. A nyomott áron 4000 forintot kóstáló pezsgőket mi ott helyben kifizettük. Mindezt anyagi problémává silányítani eléggé szegényes lelkivilágra, és sajátos üzletpolitikára vall. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy amennyiben ez az előre megbeszélt “nyomott ár” volt, elképzelni sem merem, milyen az, ha teljes áron hozzák ki az italokat!)
Számunkra azt kell mondjam, ez nem elég! Nyilvános írásbeli bocsánatkérés megfogalmazását várom az összes vendég felé, vagy kénytelen leszek ezt a levelet nyílttá tenni, és az általam elérhető összes közösségi oldalon hirdetni. A kár ugyanis nem olyan, ami egy-egy hivatalos szervnek hatásköre lenne! Ez nem az anyagi ellenszolgáltatásról szól! A kár sokkal nagyobb: erkölcsi, és érzelmi. Ezt nem képes helyrehozni egy nagy kegyesen számunkra biztosított vacsora, amivel most jól be lett fogva a szánk!
Sajnálom, hogy így esett. A továbbiakban én a Prémium Apartmanházzal nem kívánok foglalkozni! Ha Önöknek ennyit számítanak a vendégek, hát lelkük rajta!

Tisztelettel:

G

Ennek reakciójaként felhívtak, és az igazgató behívott egy kávézgatásra, ahol körülbelül elmondta, hogy az ő alkalmazottai ezt nem így látták, és biztos hazudunk, és jajj, ne már!

Hát sajnos nem hazudtunk, és semmilyen módon nem tellett nekik egy normális írásos bocsánat kérésre.

Így a levél kint van, ahogy ígértem. És kint is marad. És a közösségi oldalakra is kiteszem. Ahogyan megígértem!