Posts Tagged ‘mszp’

Összefogás?

2013. 10. 24.

Mesterházy_Attila_2009-12-14Hehe. Hihi. HehehehuhahehehehháááÁÁÁHHÁHÁHÁÁÁÁÁ! 😀

Viktor marad!

Az első számú felelős, aki tegnap végérvényesen bizonyította teljes mértékű alkalmatlanságát persze hisztizik. Én kérek elnézést. Jéghegynek megyünk, és Atis tevékenyen részt vesz benne.

Én megértem a Viktort támogató lengyeleket. Egy Mesterházy mellé én se bírnám odatenni az ikszet. Akkor inkább betárazok löncshúsból.

Nyílt levél – Mi olyan felháborító a fideszben?

2010. 10. 27.

Egy levelet kaptam a mai napon, melynek lényege a fenti kérdés volt. A válaszomat teljes terjedelmében közlöm itt is.

Én örülnék legjobban, ha nem cseszné fel az agyam minden mozdulatuk, többször elhatároztam, hogy nem figyelek oda rájuk, és néha sikerül is, de egyszerűen nem megy.

Hogy mi a gond velük? Az, hogy erőből kormányoznak. Az, hogy ha valaki nem ért velük egyet, azt nem tekintik “állampolgárnak”. Mondjuk ez en bloc az egész magyar jobboldalra elmondható.

De akkor inkább kezdjük az elején. Amikor 1998-ban megválasztották őket, sokan azt hitték, na most majd egy tiszta, új világ jön el. (Mondjuk mi már akkor is tudtuk, hogy nem, csak a korábbi nyilatkozataikat kellett figyelni) Antallék a privatizáció elsumákolásával, és Hornék az egyébként gazdasági szempontból tényleg szükséges Bokros-csomaggal úgymond lejáratták magukat. Jött hát a fidesz. A választások előtt Viktor azt mondta, a kisgazdákkal SOHA nem lépne koalícióra. A választások után persze fel sem merült benne más, még ki sem hirdették szinte az eredményeket, Torgyán már miniszter volt.

Ezek után következett egy 4 év, ahol a fidesz sorra szegte meg a választási igéreteit. Persze ez nem lett volna még olyan nagy baj, mert amekkora marhaságokat ígértek, nem lett volna jó, ha azokat betartják. Jöttek a 3 hetenkénti parlamenti ülések, nagyon jó. Tudom én, hogy nem szabad elsietni a munkát, de azért ez kicsit sok, vagy én gondolnám rosszul?

Tüzijáték augusztus 20-án. 3 éven keresztül folyamatosan államtitoknak minősítették, mennyibe kerül (WTF?), amikor 2001-ben nyilvánosságra hozták, kiderült, hogy még inflációs korrigálás után is háromszor annyi volt az ára, mint amiért azelőtt a balatonfűzfői Nitro Kémia csinálta. Persze velük az állam 98-ban szerződést bontott, ki tudja miért, később az állami megrendelések elmaradása miatt a cég komoly leépítésekre is kényszerült.

Volt nem egy vállalkozó, aki nyilvánosan felemelte a hangját a kormányzat, illetve a helyi fidesz vezetéssel szemben. Nem sokkal a “hosszú bájtok éjszakája” néven elhíresült APEH incidens (gy.k. Simicskáék beromboltak, mindenkit hazaküldtek, és egyesek azt állítják, lemásoltak bizonyos adatbázisokat – én ehhez nem értek, informatikus vagyok, titkos adatok másolása… ugyanmár, biztos csak komcsi propaganda) után adóellenőrzés volt nála. És azok az emberek TALÁLNI AKARTAK valamit. Mindegy, hogy mit. Egy elütést, bármit, csak valamiért lehessen felelősségre vonni adócsalás ügyében.

M7 – tudom én, hogy az autópályának kellett a felújítás, mert előtte betonkockák voltak, amin 100-nál gyorsabban semmilyen autóval nem volt érdemes menni. Mellesleg ugyanezen betonkockákból lerakott pályák vannak Bécs körül. Szóval legyen felújítás. A Vegyépszer kapta meg, azóta is sokan gondolkoznak, hogy miért, mivel még egy mellékutcányi utat sem raktak le azelőtt. Az eredmény: 4 évig tartó felújítás, és 2002 nyarán rengeteg helyen újra le kellett zárni az M7-est, mert megrepedezett a burkolat. Tegyük hozzá, hogy épült azért újonnan is autópálya, négy év alatt sikerült átadni mind a 7 kilométert. Ennyit arról, hogy a vidék fejlesztése, és a munkahelyek teremtése fontos dolog. Az M0 ebben az időszakban egy centivel sem bővült.

2002-ben, amikor a közvélemény-kutatások alapján a fidesz biztos győzelemre állt, mindenki hitetlenkedett. Az első fordulóban ugyanis akkora pofont kaptak, hogy nem tudták feldolgozni. Ekkor mondta el Viktor a Testnevelési Egyetemen A Beszédet, ami miatt minden jóérzésű embert a hányinger kerülgetett. A beszéd kicsngése: aki nincs velünk, az ellenünk. Aki tanult történelmet, tudja, hogy ki mondta még ezt! Ez az egy dolog, amiben Viktor nem Kádárra hajaz, hanem egy sokkal rosszabbra.

Ami ezek után következett, az a kormányzati munka szisztematikus gyengítése, ahol csak lehetett. Természetesen a fidesz szó nélkül megszavazta Medgyesi 100 napos programját. Persze nem rajtuk múlt, de ilyen alapon a gazdaság állapotát számon kérni a szocikon, megmosolyogtató.

Kettős állampolgárság: ez is egy kamu indok volt, amivel lehet rúgni egyet a kormányon. Látszat-intézkedés, semmi több. De arra kiválóan elég volt, hogy a hisztériát tovább növelje magyarok, és nem magyarok között.

Ne is haragudj, de én Veszprémben születtem, a Bakony az otthonom, akárhányszor Dudar felé túrázok, egy őzet látva melegség tölti el a szívem. Imádom a tájat, a levegőt, a családomat IV. Béla koráig vissza tudom vezetni, a nyelvet felsőfokon beszélem, de nem értek egyet a kettős állampolgárság intézményével. Ezért én nem vagyok magyar? Mert Viktorék, és a Jobbik kommunikációjában bizony nem. Amire jó lett volna azt megoldotta az EU, innentől fogva felesleges. Persze Viktorék, és az MVSZ kedves közbenjárására egy évvel később nem mehettünk Erdélybe, bármennyire is szerettünk volna, mert ottani forrásom közölte, hogy az anyaország lakóit meggyűlölték az ottani magyarok, mert hogy lemondtak róluk (sic!).

De vissza a kommunikációhoz, ami mindig is jellemezte őket. A 2002-es választás után Szíjártó Péter vette át a papagájkommandó szerepét. Az a Szíjjártó, aki Zuschlag Jánosnak egyébként az üzlettársa volt, és valami különös ok miatt ő nem bukott. Győrben azt suttogják, a papa közbenjárására.  A lényeg az, hogy csinált disznóságot ő is. Ő, aki soha nem vállalta fel, amit tett, szabadon van, és szóvivő. Zuschlag, aki egyébként az utolsó fillérig visszafizette az ellopott összeget, börtönben ül. Sajátos.

És a taktika Medgyesi ellen kiválóan működött. Csak aztán jött ez a Gyurcsány nevű. Na ez már nem volt olyan egyszerű, mert messze kiválóbb szónok, mint Viktor. 2006-ban le is mosta a nagy vezért a miniszterelnöki vitában a porondról, és ehhez mindössze az kellett, hogy értelmes dolgokat mondott. Persze aztán Balatonőszödön mondott egy gyújtó hangú beszédet a pártnak a megnyert választás után a tennivalókról. Ez a beszéd kikerült valahogyan, és jól időzítve véletlenül az önkormányzati választás előtt a médiánál landolt.

Nem akarom védeni Gyurcsányt, neki is vannak hülyeségei, de azzal a beszéddel az égvilágon semmi gond nem volt. Vagyis nem lett volna, ha nem azt a három trágár szót ismételgeti a média folyamatosan. Ebben a beszédben szó volt arról, hogy miért vannak a szocik beszarva Orbán Viktortól, miért botrányos az egészségügy helyzete, és hogy vajon hogyan lehetne kilábalni a dologból.

Ám legyen, az ellen-oldalon az egyetlen igazán veszélyes személy likvidálva.

Ettől a perctől fogva még jobban felerősödött a papagájkommandó, “a zembereknekrossza zembereknek” a csapból is. Ekkor szoktam le arról, hogy híradót nézzek, de sokan nem. Istenem. Néha elgondolom, Hofi milyen viccet tudott volna csinálni belőle. Hozzáteszem, ő mindig ki merte mondani, amit gondol, és Kádár, és Viktor között az egyértelmű hasonlóságot ő is látta. Még a beszédeik is ugyanazok, a hanghordozásuk, minden. Így váltottunk rendszert? Persze!

Most ügyesen összehozva itt van a kétharad, és a fidesz folytatja mindazt, amit elkezdett. Ha kicsit tudni akarod, milyen az ő stílusuk, akkor javasolni tudom a tájékozódást Esztergom környékén. Meggyes Tamás leváltott polgármester a képviselő testületben ülő fideszes képviselők társaságában megbénítja a közgyűlés munkáját.

4 éven át folyamatosan bírálták Gyurcsányt, ha felemelte a hangját egyes pártpolitikainak tűnő alkotmánybírósági döntés ellen. Most a kétharad birtokában egy nem tetsző döntés után gyorsan alkotmányt módosítanak, és ezzel együtt a közelgő magánnyugdíjas népszavazásnak is elébe mennek (mert az bizony nem lesz, hiába volna meg az aláírások mennyisége). Kicsit olyan ez, mint amit ma olvastam valahol: a játékos egy sárga lap után kiállítja a bírót. Nevetséges.

Ellenzékből kiválóan tudtak óbégatni a látszat intézetek ellen, de csak azért, hogy kormányon létrehozzák a Népírtás Elleni Központot. (WTF???)

Az energiacégek különadója amíg Gyurcsányék ötlete volt, addig kiabáltak. Jóhogy, azt úgyis mi fizetnénk meg fűtés-számla útján. Kormányra kerülve pillanatok alatt megszavazzák.

A vizitdíj mindössze 300 forint volt, maximum 20 alkalommal évente, nem olyan vészes, ha belegondolunk, de az általány-díj (TB járulék) felett, ami alapvetően a fenntartási költségek fedezésére szolgál, a felhsználó fizette volna az ellátást. Ez egy kisebb praxisban is kitermelte volna az orvos, és az asszisztens bérét, és ne beszéljünk a kórházaknál megjelenő plusz forrásokról sem, ami alapján később lehetőség lett volna a TB-járulék csökkentésére, másfelől végleg leszámoltunk volna a szocializmusnak azzal az illúziójával, hogy amikor kórházban fekszünk, vagy orvoshoz megyünk, egy alanyi jogon járó ingyenes dolgot kapunk.

Ha én fizetnék mondjuk havonta tízezer forint kenyér-adót, és cserébe mindennap a boltban kaphatok egy kiló kenyeret – ha maradt még aznap, az nem szocializmus? Hát ez a helyzet a vizitdíjjal is.

Szóval alapvetően adja magát a kérdés: mi NEM felháborító a fideszben?

Dugódíj

2010. 09. 23.

http://www.dugodij.hu/

Staudt Gábor elképzelései monumentálisak, és kicsit mondhatnám azt is, hogy nevetségesek. Nem olvastam ugyan a Jobbik programját, ezt bevallom töredelmesen, de azért kíváncsi lennék hogy ezt most akkor hogyan gondolja. 5-ös metró, jelenlegi vonalak meghosszabbítása, villamosok föld alá küldése… Szép. Az kimaradt az egészből, hogy mindet 4 év alatt szeretné elérni. Kár. Így már nem is szavazok rá…! Mondjuk egyébként sem, mert még nem vagyok bejegyzett budapesti lakos, de annyi baj legyen. 🙂

Ami ötletben tetszett, és az én fejemben is megfordult már, külsőbb gyűrűk építése az M0 és a Hungária között (egyik a Szentenrei út-M3-Csepel vonalon.) Ez már Horváth Csabához tartozó dolog. Ötletnek jó, és ha egy nyugati államban lennénk, amolyan Gyurcsány-módra most azt mondanám: csinájjukmeg!

Persze Horváth Csaba már visszakozik az ingyenes BKV ötletétől, amit (Tarlóstól kifejezést lopva) magam részéről én csak fénymarhaságként tudnék kezelni. Senki nem kérte, hogy ingyenes legyen a BKV, mert nem akarjuk, hogy a buszok hajléktalanszállóként működjenek. Elég lenne az is, ha mondjuk változna a konstrukció a finanszírozás terén. Jelenleg a működési költségek 1/3-át az állam viseli, 2/3-át az utasok. A főváros egy fillért nem invesztál bele saját zsebből. Először azzal kellene mondjuk foglalkozni, hogy a főváros kezdjen maga is fizetni a BKV kasszába, majd ezután cseréljék le a teljes járműparkot, majd ezután (vagy ha lehetőség van rá, ez alatt) kezdjék el a csökkentést a BKV díjakat, de legalább ne emeljenek árat, így reál-értéken olcsóbbá válna a BKV. Ez persze a főváros részéről nem két fillér, ez teljesen nyilvánvaló. Ám a tervezett dugódíj nagyrészt finanszírozhatná a dolgot.

Apropó dugódíj. Lószart se ér az egész, ha nincsenek városszéli park and ride parkolóházak. Ezeknek óriási befogadó-képességű – jellemzően föld alatti – létesítményeknek kellene lenni, amelyeket tömegközlekedési végpontoknál helyeznek el. Ilyen létesítmények megépítése nem két hét. Márpedig ha a dugódíjat enélkül vezetik be (amit én annyira nem bánnék, a belvárosba úgysem megyek be szívesen kocsival) akkor lehet, hogy egyesek nagyon ki lennének akadva.

Akárhogy is: bármilyen plusz díjat, adót, fityfenét akarnak az autósoktól beszedni, mindenképpen kell, hogy legyen minimum BKV infrastruktúra fejlesztés, és ebbe beletartozik az elektronikus beléptetőrendszer a metró vonalakon.

Amikor én felköltöztem Pestre, számomra megdöbbentő volt, hogy akármelyik buszmegállóban álltam (éjszakai járatokat nem számolva) két-három perc múlva jött egy jármű. Amióta fenn vagyok, ez csak romlik, és most már lassan a vidéki városok fílingjét hordozza az egész. Miért van ez? Mert gecik, és azt mondják, hadd várjon a paraszt a megállóban? Nem hinném, bár aki nem lát a dolgok mögé, könnyen lehet, hogy ezt látja.

Azért van ez, mert a BKV buszai egyszerűen katasztrofális állapotban vannak, és nem ritka, hogy nagyon sok közülük nem tud kiállni reggel, így szülve kimaradó járatokat.

Ha én főpolgármester-jelölt lennék (ami nem vagyok) nekem a kommunikációm központjában mindenképpen az állna, hogy:

  • lecseréljük a BKV teljes járműparkját.
  • sűrítjük a járatokat elsősorban a belvárosban, és igény szerint fokozatosan a külvárosi szakaszokon is
  • első években változatlanul hagyjuk, majd fokozatosan csökkentjük a jegyárakat
  • fokozatosan bevezetjük a dugódíjat; végső zónahatárok: Hungária-Róbert Károly-Könyves Kálmán körúton belül: 1-es zóna; Nagykörúton belül 2-es zóna; kiskörúton belül 3-as zóna; az 1-es zónába a napi behajtási díj a mindenkori BKV vonaljegy 3-szorosa, a 2-es zónába a mindenkori BKV vonaljegy 6-szorosa. A 3-as zónában a gépjármű forgalom (leszámítva az áruszállítást) tilos.

Ez sem tökéletes, minden bizonnyal rengeteg egyeztetést, kompromisszumot kívánna, de (egyelőre nem teljes jogú) budapesti lakosként én úgy érzem, ezek lennének a közlekedés-politika legfontosabb elemei, semmi másról nem érdemes beszélni, amíg ezeket nem tisztáztuk le, illetve valósítottuk meg.

Hozzá kell tennem, hogy bár nem polgármesteri hatáskör, de én a kerékpár közúti használatát is egy jogosítvány-szerűséghez kötném, értsd: vegyenek már részt KRESZ tanfolyamon, mert az, amit itt Budapesten legtöbben csinálnak, az nem állapot. Érdekes módon vidéken tudnak közlekedni az emberek, itt meg a legtöbbje egy tuskó paraszt, akiket alkalmasint feszítővassal ütnék le a járművéről.

2010

2009. 06. 10.

Amikor Gyurcsany Ferencet eloszor meglattam sportminiszterkent, elso gondolatom az volt: ebbol a faszibol egyszer meg miniszterelnok lesz. Eljott 2004, es a joslatom bevalt.

Amikor a nep utcara vonult az un. elqras miatt, elso percben megmondtam, hogy Fleto nem tolti ki a hatralevo 4 evet. Feltunt egy szurke ficko a tomegbol. En akkor azt mondtam magamnak: ebbol a faszibol meg Gyurcsany utoda is lehet. Az ipset Bajnai Gordonnak hivtak.

Most arra vallalkozok, hogy megprobalom elore jelezni, mi varhato szerintem 2010-ben, es mi tenne legjobbat ennek az orszagnak.

Biztos vagyok benne, hogy a legtobb szavazatot a fidesz lista fogja besoporni. Ez persze (tobbek kozott a magyar valasztasi rendszer sajatossagai miatt is – amit az alkotmanybirokon kivul senki nem ert egyebkent) egyaltalan nem jelenti azt, hogy feltetlenul tobbsegben fog kormanyozni. 2005-ben lakossagi forumokon minden fideszes 2/3-rol beszelt. Az eredmenyt tudjuk. Nemhogy a 2/3 nem jott ossze, de meg a legtobb szavazatot sem ok vittek el. Most az utobbi nagy valoszinuseggel sikerulni fog. De mi lesz akkor?

Az MSZP-Fidesz koalicio ugyebar kizart, ezt csak azert emlitettem meg, mert a rend kedveert kellett.

Az MDF nem tartom tul valoszinunek, hogy engedne meg egyszer azt csinalni magaval, amit 1998 es 2002 kozott. Ha meg akarjak orizni a hitelesseguket, nem vonulnak be csak ugy szo nelkul a kormanyba.

A Jobbik a Fidesz-MSZP parost egy kalap ala veszi. Szamukra egykutya, hogy Viktor, vagy Bajnai, mindegy. Egyiket sem. Ez egyebkent a szemelyes elorejelzesem is lenne. Ha Vona Gabornak van egy kicsi esze, nem viszi be a Jobbikot a leendo kormanyba. Egyelore semmi keppen sem. Kormanyzati poziciobol ugyanis nem a kritikak osztasa, hanem a kritikak fogadasa az altalanosan elfogadott szerepkor. Egy egeszpalyas letamadas pedig konnyeden felorolheti a partot, elveszitheti a szavazok elott frissen szerzett hitelesseget meg azelott, hogy komolyabban megerosodne. Nekik most az a legfobb erdekuk, hogy kivarjanak.

Ennek az orszagnak az tenne jot, ha 2010-tol is kisebbsegi kormany lenne. A jobbik kintrol tamogatva a kormanyzatot jobban at tudja verni a sajat javaslatait, hangosabban tudja hallatni a hangjat, es nagyobb hitelesseggel tud rendelkezni.

Felteve, ha levalasztja magarol legalabb reszben a kuruc.info-t.

Es nem utolso sorban ha ugy veli, a bolondjat jaratjak vele, el tudja lehetetleniteni a kormanyzast. Ez lesz az a fegyver, amivel a fideszt vegervenyesen szopoagra kuldheti.

EP

2009. 06. 08.

Azt hiszem, adja magat a hulye szovicc: gyozzon a jobbik.

A fidesz eredmenye boritekolhato volt.

A szocikrol nem kell beszelni.

Bokros for president!

A libsik most nagy szarban vannak.

A jobbik meg ugy nyert, ahogy 2002-ben a szocik. Eltitkolt szavazobazissal. Ez van akkor, amikor valaki valamiert nem mondja el a kozvelemenykutatonak a part-preferenciajat. Ebbol is latszik, hogy a jobbik szavazok a szociktol partoltak el nagy mennyisegben.

Az mondjuk mar mas kerdes, hogy Vona Gabor tud akkora ordas nagy faszsagokat beszelni, ha gazdasagi kerdesekben szolal meg, hogy rendes, ertelmes ember sikitva rohog rajta, de ez van. Senki sem tokeletes.

Persze azert illik megjegyezni itt – szuk egy evvel a magyarorszagi altalanos valasztasok elott, hogy a 1998-2002 kozott regnalo kormany volt a Magyar Koztarsasag tortenelmenek legkorruptabb bagazsa. Se azelott, se azota senki nem tudta reprodukalni… Es azert Orban Viktor hazugsagaihoz merten a Gyuuucsany kisdobos, baszki.

Csak utobbi nyilvanosan lebukott.

Megvilagosodtam

2009. 03. 04.

Azert lesz szar ez az ev, mert ezek bizony tanulnak egymastol.

Milyen taktikan voltak amazok a sajat maguk idejeben? Hat termeszetesen feleljuk a tartalekokat, es demagogok vagyunk. Igy csak meg nagyobb demagogiaval tudnak emezek nyerni. Es ha nyernek is, akkor 22-es csapdaja, mert vagy megszorit, vagy tovabb dongoli az orszagot a szarba. Kozben amazok meg hivatkozhatnak arra, hogy ezek mindig csak rosszat csinalnak, mert a nep csak sziv!

Az istenadta neptol vegyen el a masik! Mi nem!

Most eleg valoszinu, hogy nyerni fognak amazok, am masnap megindulhat az egesz palyas letamadas. Vert helyzet, sajat csapda, satobbi. Zero osszegu jatszma. Nepszeruen hagyni el a harcteret egyik sem tudja. Veszteni valojuk nincs. Nekik…

Hol?

2006. 03. 21.

Hol vannak most azok az emberek, akik negy eve azt mondtak, hogy egy orszagban akkor teljesedik csak ki a demokracia, ha egy kormanyt ujra valasztanak? Van egy tippem: ezt csak orban elvtarsra vonatkozhat.

Viszont ha minden ilyen ember ezuttal az MSZP-re szavaz, akkor folenyesen nyernek a szocik.

Persze en mar akkor is hulyesegnek tartottam ezt. Miert az lenne a demokracia beteljesedese, hogy egy partot ujra valasztanak? Nem ertem!

Egyebkent meg mindig nem kaptam valaszt a kerdesemre, de minden magat jobboldalinak vallo fideszestol meg kerdezem: Mely jellemzok teszik a fideszt jobboldaliva? En nem talaltam ilyet!

Real-PR 93

2006. 03. 21.

Nos ja. A HirTV-n nagy orommel harangoztak be, hogy a nevezett ceg felmeresei szerint ket parti parlament, es 5 szazalekos fidesz gyozelem varhato. Hadd nyugtassam meg a kedelyeket. Ez a felmeres csak annyira reprezentativ, mint a tv2 Naplo cimu musoranak szavazo-showja: semennyire.

Persze mondjak, hogy 400 000 embert kerdeztek meg, de aki tanult statisztikat, az tudja, hogy veletlenszeruen valasztva 400 000 embert sehogyan nem kaphatunk olyan eredmenyt, ami reprezentalna a teljes lakossag velekedeset.

Masreszrol ez volt az egyetlen jelenlegi felmeres, ami csak ket part bejutasat josolja. Es ez az egyetlen, ami fidesz gyozelmet josolt. Masreszrol meg a reprezentativ felmeresnek is van nehany szazalekos (3-4) hibahatara. Tehat meg az is lehet, hogy 10 szazalekos MSZP gyozelem, es ket parti parlament lesz, de az senkinek nem lenne jo!

Szavazzon mindenki kis partra!

Ujabb tahok

2006. 03. 19.

Tomcat droidzonajaban olvastam:

Mi voltunk az egyetlen csapat, akiknél volt zászló. Ez ugyan a jelenlévõk nagyjának tetszett, de volt valaki, akit zavart. Mikor elkezdõdött a koszorúzás, akkor megszólaltak a hátunk mögött:

– Ezeknek kapásból 5 évet adnék.

Ez az, ami jellemzi manapság a helyzetet. Mert nagy az arcuk, mert õk is koszorúznak, mert õk az SZDSZ-MSzP pártemberei. õk beszólhatnak.

Az MSZP-SZDSZ-esek neveben altalanossagban kikerem magamnak! Ezek nem MSZP-SZDSZ partemberek, hanem taho kocsog seggfejek, akiknek el kell kenni az arcat!

Igen, vannak hulyek ott is, ezt egyaltalan nem tagadom, sot! De ha minden hulye MSZP-SZDSZ partember lenne, akkor CsanyiL hatalmas Gyurcsany fanatikus lenne! Ez is teny!