Vita – part 1

Megvolt. Szep volt. Jo volt. Egy elmeny volt.

Latszik, hogy orban felt a valodi vitatol, mert felt, hogy ezuttal mar tenyekkel nem lenne kepes legyozni a Fecot – ellenben az egy evvel ezelotti vitan ez sikerult neki, mert a tenyek akkor mellette alltak. Ezt pedig az mutatja igazan, hogy a kihivo (orban) eloszor a ket fordulo koze szerette volna tenni az idopontot, ami nonszensz, hiszen akkor mar gyakorlatilag eldolt a valasztas. Gyakorlatilag, mert bar lehet rajta forditani kis kulonbseg eseten, de nehez. Amikor erre a szocik azt mondtak, hogy nem, mert az elso fordulo elott kell lennie (ertheto okbol), akkor elojottek azzal, hogy Gyurcsany futamodott meg a vitatol. Akkor egy ideig ment a huza-vona, es vegul (foleg a fidesz akaratara) ilyen merev keretek koze szoritott kvazi-parlamenti vita lett a dologbol.

A jeloltekrol csak annyit, hogy Gyurcsany elegge agressziv volt – talan tulzottan is, orban pedig nem igazan tudott elfogadhato alternativakent bemutatkozni, mert egyetlen egy szamot sem mondott! (Illetve mondott, de azt sem egeszen pontosan, de ezt most hagyjuk!) Jellegzetes egyebkent, hogy mostanaban a vitaknal a fidesz tiltakozik kezzel labbal a felmutathato ksh statisztikak ellen. Lehet, hogy sejtik: nincs igazuk.

A valosagrol csak annyit, hogy teny: az atlagos eletszinvonal ma magasabb, mint 4 eve! Persze, hogy vannak vesztesek! Olyan nincs, hogy mindenki nyer! Ez a magasabb eletszinvonal azonban magaval hozta a kolcsegvetesi hiany novekedeset.

Tehat: ma nagyobb a koltsegvetesi hiany, mert jobban (vagy legalabbis nem rosszabbul) elunk, mint 4 eve, 2002-ben meg bar a hiany nem volt olyan nagy, az allamadossag csak egy-ket szazalekponttal volt alacsonyabb, viszont akkor valoban rosszabbul eltunk, mivel (magam peldajat emlitve) a csaladipotlek egy fillerrel sem emelkedett, ugyanugy, ahogy az egyetemek hallgatok utan kapott normativ tamogatasa sem – azert vannak most szarban.

De beszelhetunk a minden elozetes nelkul 50000 Ft-ra emelt minimalberrol is, ami bar en elhiszem, hogy szukseges volt, de ilyen hirtelen csak kart okozott. Megis mit gondolnak az emberek, miert vonult ki annyi multi ebben a ciklusban? Mert az elozo ciklus vegen meg lett emelve a minimalber, aztan turtek egy kicsit, de mar terveztek a teljes kivonulast akkor is.

Vagy befektetoi kedv? A gazdasag egyik legfontosabb meroszama a BUX index. Ezt a Bokros-csomag utan nagyjabol 10000 pontra tornasztak fel, hogy a kormanyvaltaskor 11000 pontnal legyen. Ezt 4 ev alatt sikerult leszoritani 6000 pontra.

Vagy beszeljunk a diplomaciarol. Egyetlen kulfoldi politikus, aki idelatogatott? orbannak kellett kiutaznia hozzajuk, es egyebkent eleg huvos volt mindegyik nemzettel a kapcsolat.

A viktor nem gyozott meg. Meg akkor sem, ha elvonatkoztatok attol, hogy egyebkent mit gondolok rola. Gyurcsany meg talan tul agressziv volt, de nem okozott meglepetest, mert o a parlamentben is ilyen. Igy ismertuk meg!