Archive for 2007. 08. 31.

Boldog szülinapot nekem

2007. 08. 31.

Bár két és fél hete volt… Na mindegy. Szóval mostanában nem blogoltam, mert melóztam ezerrel, amikor meg nem melóztam, akkor elég keveset voltam gép közelében, szóval blogra sem nagyon jutott idő!

Hétfőn kezdődik a suli. A tandíj 140 papír lesz, ami nem jó, de rossz! Na mindegy, ezt most hagyjuk is. mostanában az ncurses-c++ kombóval küzdök. Kiváncsi vagyok, mit sikerül majd összehozni vele.

A nagyrészét a szabad gépidőmnek egyébként egy gentoo reinstall foglalta le. Történt ugyanis, hogy rájöttem, hogy az előző telepítésnél egy csomó mindent elk*rtam (nem kicsit, nagyon), ezért helyre kellett hoznom. Persze mazo nem vagyok, tehát csak stage3 genkernel, de ha lesz egy kis szabadságom (néhány nap guglizás) összerakok egy saját kernelt is, meg az egész rendszert újraforgatom – nehogymá a bootstrap ne legyen forrásból telepítve… Ja, igen! I Flock! Megyek is. Mermost a tűzróka garázdálkodik itt, de nem baj, elfér.

Próbáltam egy enlightenmentet – pontosabban E17DR-t. Nem rossz, nem rossz, csak szokatlan. Nem esik kézre (nekem). Ezért inkább használom a sebességre optimalizált gnómot továbbra is, E17-el meg majd játszadozok néha, mert jól néz ki, meg hihetetlen milyen áj-kendis cumó, meg satöbbi. Ja, tegnap csontra fagyott a rendszer. Az történt, hogy ment a hupos sunos jövőlátó videó letöltése, és egyszercsak egér megfagy, nem mozdul. Se touchpad, se másik egér. Kihúz-visszadug-néz. Semmi. Egér továbbra sem. Persze a rendszerfigyelő ment, mutatta, mennyi swap használt, meg a proci is néha ugrott egyet, meg a memória is változott, de inputot nem fogadott el. Rájöttem, hogy titokban beviszkizhetett a laptop, mert én akkor vagyok ilyen. Nosza megpróbáljuk kikapcsolni. POWER gomb folyamatos nyomvatartása sem(!) használt. Na erre már mondtam, hogy vaddafakk! Csak az akku kidobásával lehetett leállítani. Persze azért a letöltés végét megvártam… A probléma fura, és soha ezelőtt nem jelentkezett – remélem ezután sem fog. Ezt leszámítva a rendszerem betonstabil, és jó gyors is… Az OpenOffice indulását még nem mertem benchmarkozni, de azt inkább hagyjuk. Főleg 256 MB memóriával. Apropó: a via laptopok memóriája bővíthető vajon? Nem lenne egy rossz dolog…

Mondjon valaki jó játékot linuxra, ami nem igényel hiperszuperháromdékártyát. Mondjuk mint ez. Vagy ez. Vagy valami jót. (Nem. Nem kell ezeknél jobb, mert az legalábbis nagyon nehéz feladat. De valami stratégia, ami élvezetes, és lehet real-time, vagy körökre osztott is.)

MSDOS

2007. 08. 13.

25 years without remote vulnerability and local privilege escalation

És milyen igaz! 😀 – forrás

Nem értem

2007. 08. 06.

mdaVan ez a lehetőség a kiegészítők megbízhatóságának kezelésére. Valami digitális aláírás, vagy mi a szösz, a firefox támogatja. Már csak azt nem értem, hogy ha én hivatalos forrásból telepítem a kiegészítőket, miért nem írják alá, hogy “helló, mi a mozilláék vagyunk ám, és ez nem fogja bántani a gépedet, legalábbis szándékaink szerint nem, de ha esetleg valami gond lenne, fordulj hozzánk bizalommal, mert segítünk, ha tudunk“. Vagy valami ilyesmi. Vagy ha ez a szokásos – informatikában olykor sallang – szöveg nem is járul hozzá, de azért nem hiszem, hogy olyan nehéz lenne az addonokba beilleszteni egy pici kis nyúlfarknyi digitális aláírást. Aztán jöhetne egy windows update-nél már ismerős képernyő, és bejelölhetjük, hogy “igen, mindig megbízom a Mozilla Foundation Inc. termékeiben!

Jobb(?)ik

2007. 08. 04.

Ezek tényleg nem tanultak a történelemből…

Szarhegy

2007. 08. 03.

Ha mégegyszer valaki azt mondja nekem, hogy a Microsoft Excel egy jó szoftver, hozzávágok egy követ, és elszaladok. Jó messzire… (by Lusta Dick)

Érdekes…

2007. 08. 03.

Van egy emberfajta, aki a tenyérbemászást jópofa dologként, és teljesen elfogadott hétköznapi viselkedési formaként fogja fel.

Milyen kedvesek az ávósok: engem azután meszelt le két csónakra való belőlük, miután éjjel, sötétben elénekeltem az Abszurdisztáni rendőrindulót a velem levőnek.
forrás: :: tomcat polóblogja :: droidzóna :: 2007. 07. 27. ::

A tenyérbemászó fajta attól érzi jól magát, hogy vélt, vagy valós indokkal olyan embereket zaklat, akikről tudja, hogy úgysem fognak visszaütni. (MSZP-s nyugdíjasnak hívják eme sértett alanyt.)

A tenyérbemászó fajta minden további nélkül fennhangon szídja a mellette elhaladó rendőr felmenőit, aztán ha a zsaru baszogatja, rohan az agymosó hírtv-hez, hogy ávósok inzultálják, mert diktatúra van.

A tenyérbemászó fajta nem tudja mi a különbség a szólásszabadság, és tirpákság között, de ha egy bipsi hasonlóképp viselkedik, azt azonnal felismeri, és fennhangon ordibálja, hogy ilyenek ezek!

Van egy másik emberfajta ezen a bolygón, aki hasonlóképp viselkedik. Cigánynak nevezi magát, de ha bárki más ezt a szót használja, szalad az ombudsmanhoz. Sajátos, nemde?

Hősök FINÁLÉ

2007. 08. 02.

Megnéztem tegnap a tv2-n a Hősök évadzáró epizódját, és meg kell mondjam: nekem tetszett. A többit a lapozás után, mert lehet, hogy véletlenül spoilerezek, amit nem szeretnék, hátha valaki még nem látta.

(tovább…)