Elképzelt szerelem

Neked nem mondhatom el, hát ide írom, mert tudom, hogy nem olvasod… Ha mégis, talán egyszer megérted – bár ebben nem hiszek… Túl sok dolog fertőzte a kapcsolatunkat ahhoz. Aki úgy érzi, érintett lehet az ügyben, és fél, hogy olyasmit olvas, ami rosszul esne neki, az ne lapozzon! Én szó’tam!

Zárójel: ezzel a bejegyzéssel együtt privát taggel nyilvánossá vált egy-két labilis állapotomban írt bejegyzés is. Azért tettem így, mert bele kell ordítanom a világba, hogy végleg le tudjam zárni magam mögött a múltat. Ahogy ezt is, azokat is csak saját felelősségre!

Félreértettél!

Azt gondolhatná az ember, hogy hat éves kapcsolat után függővé váltam. Hogy bármit megtennék azért, hogy legyen valaki, aki úgy érzem, szeret… Valaki? NEM!

Ha te nem vagy, nekem nem kell senki. És ezt nem azért mondom, mert az elkeseredettség szól belőlem, mert úgy tűnhet, ezt aláírom! Már nem bánom. Ami történt, megtörtént.

A barátnő, mint egy magam mellett létező entitás csak úgy általában, nem kell! Megtanultam egyedül élni. Egész jól megy. Nem hiszem, hogy képes lennék azt a “lemondást” elviselni csak úgy általában valakiért, ami egy párkapcsolattal jár. Jól érzem magam. A barátaimmal vagyok, amikor tudok, járok-kelek a világban, fejlődök a munkámban, élem az életemet. Boldog vagyok!

Igen, tudnék boldog lenni akkor is, ha soha többé semmilyen kapcsolat nem lenne köztünk, ez tény. Megtanultam együtt élni a gondolattal, hogy esetleg nem nézel rám. Csakhogy – ha van rá lehetőség – én ezt nem szeretném! Jó lenne visszatérni a kályhához, ahhoz az időhöz, amikor jól eldumcsiztunk a világ nagy dolgairól. Amikor örültél, hogy megismerhettél. Amikor meghallgattalak, ha úgy éreztem, szükséged van rá. Amikor csak úgy beszélgetni kezdtünk vasárnap délután. Amikor megkértél, hogy nézzek vonatot a hazaútra. Amikor mosolyogva fogadtál nap, mint nap… Szép emlékek. Szépek is maradnak! És még szerelem sem kellett hozzá!

Amit irántad érzek, azt nem lehet leírni. Ha csak három szót beszélünk, akkor is mérhetetlenül boldog vagyok!

Nem általában egy barátnőre van szükségem. Van olyan lány, aki tetszik, de ő is miért? Mert Rád emlékeztet. Erre eszem ágában sem lenne kapcsolatot építeni! Semmi értelme! Ha valaha mégegyszer vállalnám ezt a megmérettetést, azt csakis kizárólag olyan valakiért tenném, akit teljes szívemből tudnék szeretni. Akinek minden rezdülése, minden szava, minden mozdulata az álmaim megtestesülése. Aki olyan, mint én. Aki olyan, mint Te…

Hogy létezik-e valahol ilyen lány? Rád 13 évet vártam. Én nem hiszem!

Hogy fáj-e? Mérhetetlenül!

Egyetlen ölelésedért odaadnám az életem.
Egyetlen csókodért eladnám a lelkem.

Ne tudja senki, ne értse senki!

Mit éreztem, amikor életemben először láttalak? Amikor még nem szóltunk egymáshoz? Amikor szabadon képzelhettem el egy olyan világot, ahol az életed része vagyok? Láss is, ne csak nézz:

[youtube=http://www.youtube.com/watch?v=qAHzrYt6SSI]

🙁 Ez az érzés hiányzik. Ezért fáj. Ezért fog fájni mindig. De egyben ezért is leszek boldog mindig. Mert boldog vagyok, hogy megismerhettelek. Boldog vagyok, hogy kaphattam egy álmot. Egy olyan álmot, ami szebbé tette a napjaimat, és szebbé teszi e percben is, a gép előtt magányosan ülve. Emlékeket, amik felszínre törnek nap, mint nap. És nevetek boldogan a metrón, míg a többiek furcsán néznek rám. És emlékszem arra a percre, amikor egy pillanatra a szemedbe néztem, és nem létezett a világon senki, és semmi más. És álmodhattam, hogy mindent megteszek a boldogságodért. És álmodhattam, hogy ennek Te örülsz. És hittem a csodákban. És felszálltam az égig.

Mert neked egyetlen mosolyod többet jelent számomra, mint valaha bármi ebben az életben!

Tags: , ,